Igazából fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy megcsinálom.
Na jó, ez így túl nagyképű. Először is tudom, hogy egyelőre pofátlanság lenne maratonra nevezni, ezt a távot sokkal jobban kell tisztelni annál, minthogy készületlenül vág neki az ember. Így aztán a számomra is reálisan elérhető 2 nap alatt teljesíthető maratonra fogok benevezni.
Kihívásnak ez sem kicsi, tekintettel arra, hogy a mai napig 11 kilométer a leghosszabb táv, amit lefutottam.
Elszántságnak azonban nem vagyok híján. Évekkel ezelőtt mikor az országos kéktúra egyik szakaszát csináltam 2 sráccal (az egyikük azóta a férjem), meleg is volt, ebédidő is volt, ők úgy döntöttek, hogy rövidítenek, és nem jönnek fel a dombra, inkább bennmaradnak a faluban kajálni és sörözni. Nem akartam levágni pici szakaszt se a kékből, így csak annyit mondtam nekik, hogy felmegyek a Réka várhoz, ha beledöglöm is.
A várhoz felmentem, ami néhány kupac tégla volt csak, de megcsináltam. Lehet, hogy nekik volt igazuk a hideg sör és a babgulyás többet ért, de tudom, hogy én még napokig rágódtam volna azon, hogy miért nem csináltam meg. Így az biztos, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy sikeresen teljesítsem a 16. Balaton maratont november 16-17-én.
Be kell valljam, hogy nem vagyok egy rutinos futó, sőt ha jól emlékszem valahol azt olvastam, hogy 5:30as pace (5 perc 30 mp alatt lefutott 1 km) felett az ember kocogónak számít, így az én 5:40-6:40es kilométereimmel hivatalosan még csak futó sem vagyok.
Szerintem nem számít, hogy ki mennyi idő alatt fut/kocog le egy kilométert, ha már megmozdult, akkor tett valamit magáért és ez a lényeg. Személy szerint sose hittem volna, hogy valaha futásra adom a fejem. Világ életemben gyűlöltem futni.
Talán még kisgyerekként szerettem, elvileg minden gyerek szeret rohangálni, de általános iskolás koromra már biztosan tudom, hogy sikerült megutáltatnia velem a futást a remek kis tornaóráknak. Nem is értem, hogy emberek, akiknek az lenne a dolga, hogy megszerettessék a mozgást a gyerekekkel hogyan tudnak ilyen károkat okozni. Mai napig emlékszem, mikor általános iskola 2. osztályban kislabda hajításból 2/3ot kaptam…
Nem akarom mindenért a tornatanáraim hibáztatni, de az enyém nem egyedi eset. A tesi órákat annyira utáltam, hogy mikor a futni kellett a köröket az iskola körül mindig vittem magammal egy könyvet, amivel a suli épülete mögött leültem és csak az utolsó körre kapcsolódtam be a többiekhez.
Egyszer nyolcadikos koromban még jobb lehetőség adódott a lógásra. Tesómnak mikor leszedték a gipszet a karjáról megtarthatta. Kitaláltam, hogy felfáslizom a bal karomra és így 6 hétig tuti nem kell tesizem. Így is lett. Mai napig rejtély, hogy senkit nem zavart, hogy egy orvosi igazolást se vittem magammal, de valószínűleg mivel jó tanuló voltam feltételezték, hogy nem lennék képes ilyen gyalázatos hazugságra csak azért, hogy ne kelljen tornáznom. Anyuéknak pár éve meséltem el a sztorit, kellő távlatból már szórakoztatónak találták, de ha akkor lebukom, nem hiszem, hogy viccesnek érzik a dolgot.
Én és a tesiórák a gimiben sem lettünk jóban. Az érdekes az, hogy mozogni mindig szerettem, önként jártam ritmikus sportgimnasztikára általánosban, úszni gimiben, később az egyetem alatt is úsztam, bringáztam, túráztam, barlangásztam. Lehet csak nekem nem volt szerencsém a testnevelés tanárokkal, de ha rajtuk múlik, akkor ma a fotelt nem cserélném fel az edzőcipőmre.
Futni sokáig nem tudtam, egyáltalán nem. Kiszuszogósodtam, szúrt az oldalam, minden bajom volt. Hiába volt jó kondim, pl. a Balatont minden különösebb erőfeszítés nélkül átúsztam (5,2 km), de 1 kilométert nem tudtam volna lefutni.
A változást Sára hozta és az új élethelyzet, hogy baba-mama tornán kívül nem nagyon volt sportra lehetőségem, de ott nem tudtam úgy „kihajtani” magam, ahogy igazán szerettem volna. Mivel merő véletlenségből 3 kerekű babakocsink volt, gondoltam, hogy akkor elkezdek vele együtt futni. Később rájöttem, hogy nem futó babakocsink volt, de erről egy másik posztban lesz szó.
Letöltöttem egy kezdő edzéstervet az első 5km-hez és belevágtunk. Sokszor nem volt kedvem menni, de erőltettem akkor is, hiszen eldöntöttem, hogy megcsinálom. Neveztem egy 5km-es versenyre és egy csomó embernek elmeséltem, ezzel biztosítva, hogy ne visszakozzak. Le is futottuk Sárával együtt.
A következő cél a 10km volt, amit babavárás miatt másfél évig jegeltem. Tomival veszélyeztetett terhesként 2 hónapot feküdtem a terhes patológián, 24 órából 23at, majd tavaly januárban sürgősségi császárral megszületett. Ezt követően márciusban kezdtem újra futni és nyáron lefutottam az első 10km-es versenyem, amire egy ingyenes applikáció edzéstervével készültem.
Az edzéseimben idén januárban következett be nagyobb változás, onnantól nem szabvány terv alapján futok, hanem Csontos Imre edző a.k.a. Csonti segítségével készülök a májusi első félmaratonomra. Erről bővebben egy másik posztban fogok írni, ez a mostani már úgyis olyan hosszú lett, hogy félő sokan végig se olvasták. Pedig a lényeg csak most jön!
Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat Hodula Nándor, Horváth Renáta, Jenei Lilla, Hermesz Klári és Majó-Petri Georgina & RunDom! Nektek köszönhetően már több, mint 90.000 Ft gyűlt össze az alapítvány részére. Szeretném megköszönni még a Transferwise Ltd-n keresztül küldött támogatásokat és az anonim felajánlásokat is!
Már tudom, hogy nem álmodtam túl nagyot, azzal, hogy novemberig összegyűjtsek fél millió forintot a Koraszülöttekért Országos Egyesülete (Kore) számára, hogy tovább segíthessék a koracsodák gyógyulását.
Igaz, hogy az én kampányom véget ért, de ha úgy érzed, hogy Te is tennél valamit a koraszülöttekért, akik szerintem a legkisebb szuperhősök, akkor eljött a Te időd. Nincs más dolgod, mint az egyesület számlaszámára utalni bármekkora összeget, segíteni fogsz vele.
Ha utalás helyett inkább a bankkártyád használnád, kérlek kattints a TÁMOGASS! feliratra.
Ne feledd, hogy nincs túl pici adomány, csak olyan amit nem ajánlanak fel!
Kore számlaszám:
K&H 10402836-50526555-54691000
IBAN:
HU22 10402836-50526555-54691000
Köszönöm szépen Nektek az eddigi támogatásotokat: RunDom, Tengericsillagok, Transagent Kft., Majó-Petri Georgina, Monok Sára, Csoltó Gábor, Hodula Nándor, Mikus Mariann, Mészáros Évi, Hermesz Klári, Horváth Renáta, Jenei Lilla, Szabó Biczok Klára, Dobos Nikoletta, Szentkúti Eszter, Bisztrai Márton, Hodula Erika, Paprasz Pamela, Hódos Diána, Gregus-Petróczki Dóra, Szántóné Nyiri Katalin, Riba Júlia, Rákóczi Orsolya, Takácsné Barka Dóra, Márton Panka, Bernáth Istvánné, Vincze-Horvát Bea, Rimóczi Ágnes, Merlák Margit, Tóth Jenő Tibor, Báthori Ágnes, Pintér-Szabó Eszter, Vallus Gábor, Dr. Nics-Dán Ninetta, Urbánné Monostori Mária, Agárdi Szilvia, Fülöp Lotti, Harcos-Tóth Andrea Dalma, Sztanojev Milán, Gyarmati Zoltán, dr. Héra Veronika, Balogh Teréz, Hunya Mónika, Lencsés Ágnes, Juhász Ferencné, Kovács-Szigetvári Adrienn, Urbán Barbara, Csergő Zita, Rózsa Bettina, Pintér-Szabó Eszter, Csendesné Pólya Csilla, Magyar Piroska, Dr. Jász Judit, Szélesiné D. Piroska és férje, Farkas Sándor és Farkas Sándorné P. Szilvia, Kovács Ági, Balázs Erika, Nagy Kornél, Tóth Barbi, Müller Vanessa, Kucsera Marcsi, Tóth-Bábi Tímea, Kertész-Szanka Zsófi, Stauth Edit, Faggyas Szabolcs, Nagy Kriszti és nagyon köszönöm a sok anonim támogatónak is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: