Koramaraton

Imre Viki jótékonysági futó

Imre Viki vagyok, 36 éves, 2 egészséges, időre született gyerek anyukája.

Patrick és Enikő

Másfél éve futok rendszeresen. Gyermekkoromban is sportoltam, úsztam és régebben is voltak már a futással kapcsolatos próbálkozásaim, de mára az életem részévé vált ez a mozgásforma.

Büszke vagyok, hogy amatőr sportolóként, mindennapi emberként és családanyaként, sikeresen teljesítettem már néhány futóversenyt is.

Egy futós csoportban találkoztam Orsi blogjával. Úgy döntöttem, hogy a kezdeményezés mellé állok, mivel mindig is szerettem ott segíteni, ahol tudok.

A futás adta öröm és sikerélmény mellett úgy érzem, többet szeretnék tenni. A futás sok embert összehoz, rengeteg sportolót érdekelhet a lehetőség, hogy segítsen.

Szeretném hírét vinni a Kore-nak (Koraszülöttekért Országos Egyesület), hiszek abban, hogy bármilyen apró is legyen a segítség, sokat számít. Éppen ezért önkéntesen vállaltam én is, hogy a Kore mellé állok, mert nagyon fontosnak tartom az egészséget és a legkisebbek segítését, így májustól én is a Kore jótékonysági futója lettem.

Remélem, hogy minél többen gondolják majd úgy, hogy támogatják az egyesületet, bízom benne, hogy én is hozzá tudok tenni ehhez a munkához.

Első versenyem, ahová már Kore-guru (Kore kabalakenguruja) is elkísért a május 25.-én megrendezett tihanyi Knauf félmaraton volt.

A versenyt csodás helyszín, szuper frissítés és új pálya jellemezte.

Egy márciusban rosszul megrendezett bicikliverseny miatt úgy döntött a városvezetés, hogy kitiltanak minden programot Tihanyból, így a már hagyománynak számító futóverseny is veszélybe került.

A futás végül bicikliúton jobbra tartással valósulhatott meg, Tihanytól Balatonfüredig és vissza kétszer. Tihany így is adott Nekünk, 2000 futónak, egy felejthetetlen élményt.

Legközelebb a II. Szeged maraton futóversenyen fogok részt venni 2019. 06. 16-án, ahol a 30 km-es távon fogok indulni. Remélem minél több versenyen fogunk találkozni és minél többen ismeritek meg a Kore-t is!

A 16. Balaton maratonon is indulok majd, így már biztos, hogy nem csak Orsit kíséri Kore-guru a novemberi 42 kilométeren.

Már tudom, hogy nem álmodtam túl nagyot, azzal, hogy novemberig összegyűjtsek fél millió forintot a Koraszülöttekért Országos Egyesülete (Kore) számára, hogy tovább segíthessék a koracsodák gyógyulását.

Igaz, hogy az én kampányom véget ért, de ha úgy érzed, hogy Te is tennél valamit a koraszülöttekért, akik szerintem a legkisebb szuperhősök, akkor eljött a Te időd. Nincs más dolgod, mint az egyesület számlaszámára utalni bármekkora összeget, segíteni fogsz vele.

Ha utalás helyett inkább a bankkártyád használnád, kérlek kattints a TÁMOGASS! feliratra.

Ne feledd, hogy nincs túl pici adomány, csak olyan amit nem ajánlanak fel!

Kore számlaszám:

K&H 10402836-50526555-54691000

IBAN:

HU22 10402836-50526555-54691000

 

Köszönöm szépen Nektek az eddigi támogatásotokat: RunDom, Tengericsillagok, Transagent Kft., Majó-Petri Georgina, Monok Sára, Csoltó Gábor, Hodula Nándor, Mikus Mariann, Mészáros Évi, Hermesz Klári, Horváth Renáta, Jenei Lilla, Szabó Biczok Klára, Dobos Nikoletta, Szentkúti Eszter, Bisztrai Márton, Hodula Erika, Paprasz Pamela, Hódos Diána, Gregus-Petróczki Dóra, Szántóné Nyiri Katalin, Riba Júlia, Rákóczi Orsolya, Takácsné Barka Dóra, Márton Panka, Bernáth Istvánné, Vincze-Horvát Bea, Rimóczi Ágnes, Merlák Margit, Tóth Jenő Tibor, Báthori Ágnes, Pintér-Szabó Eszter, Vallus Gábor, Dr. Nics-Dán Ninetta, Urbánné Monostori Mária, Agárdi Szilvia, Fülöp Lotti, Harcos-Tóth Andrea Dalma, Sztanojev Milán, Gyarmati Zoltán, dr. Héra Veronika, Balogh Teréz, Hunya Mónika, Lencsés Ágnes, Juhász Ferencné, Kovács-Szigetvári Adrienn, Urbán Barbara, Csergő Zita, Rózsa Bettina, Pintér-Szabó Eszter, Csendesné Pólya Csilla, Magyar Piroska, Dr. Jász Judit, Szélesiné D. Piroska és férje, Farkas Sándor és Farkas Sándorné P. Szilvia, Kovács Ági, Balázs Erika, Nagy Kornél, Tóth Barbi, Müller Vanessa, Kucsera Marcsi, Tóth-Bábi Tímea, Kertész-Szanka Zsófi, Stauth Edit, Faggyas Szabolcs, Nagy Kriszti  és nagyon köszönöm a sok anonim támogatónak is!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!