Az idézetet Mandelának tulajdonítják, de mikor próbáltam utánanézni, hogy mikor hangzott el tőle ez mondat, azt az információt találtam, hogy semmi bizonyíték nincs arra, hogy valóban ő mondta volna ezt. Akárkié is a gondolat, teljes mértékben egyet tudok érteni vele.
Úgy éreztem, hogy tartozom a sorsnak, amiért a mi extrém koraszüléssel induló történetünk csupa jó fordulatot vett. Azt gondoltam, hogy a tőlem telhető legtöbbet próbálom visszaadni annak a közösségnek, aminek mi is tagjai lettünk, akaratunktól függetlenül. Senki nem készül koraszülőnek, velünk ez csak megtörténik.
Remélem, hogy sok sorstársamnak segítettek a blogbejegyzéseim, legalább annyiban, hogy érezzék, nincsenek egyedül és elhiggyék, igenis van élet a PIC után is.
Az írás mellett a Koraszülöttek Országos Egyesületét (Kore) anyagilag is szerettem volna támogatni. Adománygyűjtési célomnak fél millió forintot tűztem ki, amiről úgy gondoltam, hogy még a nem teljesen lehetetlen kategóriába esik. Így lettem a Kore jótékonysági futója és stílszerűen november 17-én, a koraszülöttek világnapján, értem volna célba a 16. Balaton maratonon Siófokon.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki elég fontosnak érezte a célkitűzésemet ahhoz, hogy támogassa a Korét és ezáltal engem is. Nagyon köszönöm a rokonaimnak, barátaimnak, távolabbi ismerőseimnek, régi osztálytársaimnak, volt tanítványaimnak és ismerőseim ismerőseinek, hogy fontosnak érezték ők is a koraszülöttek és családjuk megsegítésén dolgozó Egyesület anyagi támogatását.
Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült teljesíteni a kigondolt célt és Sári 3. születésnapján, még áprilisban elindított blogomat, a tervezettek szerint most novemberben a koraszülött világnappal le is zárhatom. Köszönöm a sok pozitív visszajelzést az írásaimmal kapcsolatban és a biztatást, hogy folytassam. Úgy gondolom, hogy a blogom így volt kerek egész, így ezzel az utolsó bejegyzéssel zárom is.
A teljes történethez hozzátartozik az is, hogy meséljek a balatoni versenyről és hogy miért maradt bennem egy pici hiányérzet.
Július elején kezdett fájni a lábam futás után, eleinte arra gondoltam, hogy csak izomláz. Mivel nem múlt a dolog hagytam magamnak pár nap pihenőt és a július végi versenyemen átneveztem egy rövidebb távra. A távot kényelmes tempóban teljesítettem, azonban az autóhoz már sántikálva kellett visszamennem.
Pár napig nagyon fájt a bal boka tájékom, még autót vezetni sem tudtam, nem bírtam kinyomni a kuplungot. Ezek után 2 hónapig szigorúan pihentettem a lábaim, gondoltam az majd megoldja a sérülést. Nem így lett. Miután óvatosan újra kezdtem a futást, a fájdalom is visszatért. Be kellett látnom, hogy orvoshoz kell forduljak. Kicsit viccesnek éreztem, hogy sportorvosra van szükségem, a mai napig röhögnöm kell, ha úgy gondolok magamra, mint sportember (lehet a számtalan ellógott tesi óra miatt).
Az egyik csoportban ajánlottak egy orvost, aki egy személyben mindent tudott, amire nekem szükségem volt. Traumatológus, ortopéd orvos és sportorvos. Sejtettem, hogy a bajok forrása a lúdtalpam és a hozzá kapcsolódó bokasüllyedésemnél keresendő. Jó hírekkel távoztam, januárra teljesen gyógyult leszek és gyógytorna mellett novemberben egy félmaratont le tudok futni, ha nagyon akarom, de fájni fog.
Ekkor már szeptember végénél jártunk, több, mint 3 hónap kihagyás volt mögöttem. Október elején került sor az első gyógytornára. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egy-egy torna végére a lábam úgy nézett ki, mint amit valaki jól szétvert, de működni látszott a dolog, újra tudtam futni. Illetve kocogni. Jó egy perccel lassultam a korábbi szintemhez képest, de ez nem volt annyira meglepő a sok kihagyás miatt.
Öt hetem maradt felkészülni a félmaratonra, úgy, hogy az első 3 kilométert alig bírtam lefutni. Szerencsére az izommemória működött, így lassan de biztosan tudtam növelni a távot és végül november közepén belesétálás nélkül tudtam teljesíteni életem második félmaratonját.
Az időjárással hihetetlen szerencsém volt, ideálisabb futóidőt el sem lehet képzelni. Szélcsend, felhős, kellemes hűvös őszi napon volt a verseny, minimális szitáló esővel az elején. 10 éves pályacsúcs is megdőlt aznap, valóban tökéletesek voltak a körülmények. A sérülésem miatt azonban még így is 7 perccel később értem célba, mint májusban, pedig az egy szintes pálya volt.
Egyrészt elégedett vagyok és nagyon örülök, hogy sikerült (igaz, azóta újra sánta vagyok, de gyógytorna pár hét alatt rendbe fog szedni), másrészt egy picit fáj a lelkemnek, hogy nem sikerült a két napos maraton, ami az eredeti tervem volt. Sajnos a körülmények nem tették lehetővé, hogy megfelelően felkészüljek az idei célversenyemre, de legalább a fele sikerült. Plusz, így nem kell sokat gondolkodjak azon, hogy milyen versenyre menjek jövő novemberben. Ha idén nem is úgy sikerült, ahogy elképzeltem, majd jövőre menni fog.
Köszönök még egyszer mindent mindenkinek, és fussatok, mert futni jóóóóóó!
Már tudom, hogy nem álmodtam túl nagyot, azzal, hogy novemberig összegyűjtsek fél millió forintot a Koraszülöttekért Országos Egyesülete (Kore) számára, hogy tovább segíthessék a koracsodák gyógyulását.
Igaz, hogy az én kampányom véget ért, de ha úgy érzed, hogy Te is tennél valamit a koraszülöttekért, akik szerintem a legkisebb szuperhősök, akkor eljött a Te időd. Nincs más dolgod, mint az egyesület számlaszámára utalni bármekkora összeget, segíteni fogsz vele.
Ha utalás helyett inkább a bankkártyád használnád, kérlek kattints a TÁMOGASS! feliratra.
Ne feledd, hogy nincs túl pici adomány, csak olyan amit nem ajánlanak fel!
Kore számlaszám:
K&H 10402836-50526555-54691000
IBAN:
HU22 10402836-50526555-54691000
Köszönöm szépen Nektek az eddigi támogatásotokat: RunDom, Tengericsillagok, Transagent Kft., Majó-Petri Georgina, Monok Sára, Csoltó Gábor, Hodula Nándor, Mikus Mariann, Mészáros Évi, Hermesz Klári, Horváth Renáta, Jenei Lilla, Szabó Biczok Klára, Dobos Nikoletta, Szentkúti Eszter, Bisztrai Márton, Hodula Erika, Paprasz Pamela, Hódos Diána, Gregus-Petróczki Dóra, Szántóné Nyiri Katalin, Riba Júlia, Rákóczi Orsolya, Takácsné Barka Dóra, Márton Panka, Bernáth Istvánné, Vincze-Horvát Bea, Rimóczi Ágnes, Merlák Margit, Tóth Jenő Tibor, Báthori Ágnes, Pintér-Szabó Eszter, Vallus Gábor, Dr. Nics-Dán Ninetta, Urbánné Monostori Mária, Agárdi Szilvia, Fülöp Lotti, Harcos-Tóth Andrea Dalma, Sztanojev Milán, Gyarmati Zoltán, dr. Héra Veronika, Balogh Teréz, Hunya Mónika, Lencsés Ágnes, Juhász Ferencné, Kovács-Szigetvári Adrienn, Urbán Barbara, Csergő Zita, Rózsa Bettina, Pintér-Szabó Eszter, Csendesné Pólya Csilla, Magyar Piroska, Dr. Jász Judit, Szélesiné D. Piroska és férje, Farkas Sándor és Farkas Sándorné P. Szilvia, Kovács Ági, Balázs Erika, Nagy Kornél, Tóth Barbi, Müller Vanessa, Kucsera Marcsi, Tóth-Bábi Tímea, Kertész-Szanka Zsófi, Stauth Edit, Faggyas Szabolcs, Nagy Kriszti és nagyon köszönöm a sok anonim támogatónak is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: